Futás a kétszámjegy felé..

Futás a kétszámjegy felé..

edzésben...

2015. július 30. - drAti78

Készülök a versenyre ezerrel.

Hétfőn 9 km könnyű futás, kedd speedfitness, szerda 9 km - közte jól meghúzott 5 km -, csütörtök speedfitness.

A jól meghúzott alatt azt értem, hogy mindent beleadtam. Laci utasításainak megfelelően az első négy km-nél nem mehetett 168 fölé a pulzusom. (Na jó igazából 170-ig engedtem). Aztán az utolsóban ami belefér.

Annyira hogy eddig azt hittem, hogy a maximum pulzusom 184 (220-életkor, azaz 220-36). Namost egyszer kivillant a 186 is. Mondjuk akkor azonnal visszavettem.

Mondhatnám, hogy semmi bajom nem volt futás közben, de igazából hazudnék. A tüdőm rendben volt. Szabályosan vettem a levegőt, nem lihegett a bácsi. A pulzusom elszállt, ami igazából nem volt semmilyen szinten kellemetlen,csak aggódtam miatta. Még a lábam is bírta volna, bár nyilván a 35 perc környékén nagyon fáradt volt. Összességében éreztem azt, hogy nem bírom tartani a tempót, muszáj belassulnom.

Hogy ebből mi a tanulság?

Jelenleg ez a fal. Ennél több nem megy. Egészen egyszerűen nem tudok ennél gyorsabb kilométereket futni. Lehet, hogy 1 km-en be tudok esni 6 perc alá, de az senkit sem érdekel. Ha egymás mellé kell rakni 3 vagy 5 kilométert, akkor 7 perc körül van az alja. És akkor mindent kiadtam magamból. Nem mondom szó nélkül aláírnám, ha a versenyen 70 perc körüli idővel érnék be, de ahhoz is rengeteget kell edzeni.

Egészen egyszerűen egy 115 kilós testtel nem lehet gyorsabban futni. Biztos van aki képes rá, én nem. Szóval marad a fogyás. Hétfőtől kezdek neki egy hat hetes kúrának, ami később - kicsit fellazítva - egy teljes étkezés, illetve életmódváltás irányába megy. 

Majd megírom azt is.

Teszt 2.0 avagy ne halaszd el a dolgokat!

Megcsináltam a futógépes tesztet.

6 perces km-es sebességgel 2,23 km-t futottam összesen 13:31 sec alatt. Ekkor érte el a pulzusom a 180-t. Ez több, mint 1 km-es javulás a decemberi óta. Ja és a pulzusom 127-128-ra csökkent két perc után. Ez nagyjából változatlan. Ez nem tudom mit jelent, majd megkérdezek valaki okosat!

Szóval biztos lehetne jobb is, de én elégedett vagyok vele. 115 kilósan ne akarjon az ember 6 perces km-ket futni. Ekkora súllyal ez szerintem nem megy. Vagy ha megy is, akkor is veszélyes.

Sajnos a vasárnapi teszt elmaradt. Megint a szokásos. Vasárnap délelőtt otthon a családdal gondolván, hogy délután majd elmegyek futni. Este meg a szokásos ulti.

Erre dél körül kiderül, hogy pont aznap van az egyik közeli faluban egy kastély nyílt napja. Minden évben egy ilyen alkalom van, és én megígértem a feleségemnek, hogy elviszem. Már többször is, de sose tudtuk mikor tartják. Nyilván elvittem, ez nem is volt kérdés.

De, ha nem tökölgetek, halasztgatom a futást délelőtt, akkor amikor simán volt rá időm, akkor semmi gond nincs.

Szóval ezt még tanulnom kell. Egyszerűen túl sok ideid tart már egy edzésem ahhoz, hogy ne tervezzem meg előre. És ha megtervezem, akkor tartani is kell. Egyszerűnek hangzik, csak rám ne cáfoljon a gyakorlat.

Mivel tegnap megittam egy pár sört, ezért a teszt ma is elmarad, csak simán futok egy jót. Aztán lassan össze kell raknom egy 8 hetes felkészülési tervet és vasárnaptól nekiállni. Még 62 nap..

Felkészülés az első versenyre

Ez a pillanat is eljött!

Készülök az első (remélem nem az utolsó) versenyemre.

Táv: 10 km, helyszín: Szombathely, időpont: 2015.09.27. /még 66 nap/

A terv egyfelől, hogy fussuk le, ami azért már nem cél, másfelől próbáljuk meg 75 perc alatt megcsinálni. Aztán majd meglátjuk. Ha megy gyorsabban is, annyi baj legyen.

Mindenesetre ma elmegyek a futógépre, ahol megcsinálom azt a tesztet, amit még tavaly december elején csináltam.

Futok 6 perc/km-es tempóval, amíg el nem éri a pulzusom a 180-t, aztán két perc múlva megnézem mennyire ment le a pulzusom. A december eredmény 1,18 km, amit 7,09 alatt tettem meg. Két perc múlva 126 volt a pulzus.

Kíváncsi vagyok mennyit javultam. Valamennyit remélem csak javultam!

Ja és vasárnap egy elég érdekes tesztet csinálok. Fogalmam sincs mi a neve Laci barátom ajánlotta.

Na szóval:

- 2400 m 140-es pulzussal - 90 másodperc pihi

2400 m 150-es pulzussal - 90 másodperc pihi

- 2400 m 160-as pulzussal - 90 másodperc pihi

- 2400 m 170-es pulzussal - 90 másodperc pihi

Az időeredmények alapján a gép elvileg meg tudja mondani, hogy most mire mennék egy 10 km-es versenyen.

Iszonyatosan kíváncsi vagyok, mind a mai, mind a vasárnapi eredményekre. És remélem vasárnap végre nem lesz 40 fok!

All inclusive nyaralás után...

Lehetett volna rosszabb is!

Tokkal vonóval 114,5 kg-val mérlegeltem hétfőn. Az igazából azt jelenti, hogy a tisztítókúra előtti állapotban vagyok újra. Mindezt úgy, hogy egy hetet töltöttem egy hajón, ahol éjjel nappal frissen sütött pizza, és több svédasztalos non-stop étterem várta a kedves (pih)enni vágyókat.

Még csak azt se mondanám, hogy nagyon visszafogtam magam. Egészen egyszerűen annyi történt, hogy inkább sok halat és zöldséget ettem (ok pizzát is), nameg városnézésre hivatkozással volt pár nap, amikor órákat gyalogoltam. Szóval valamennyire lemozogtam a kaját.

Viszont arra jöttem rá, hogy csak a kaja számít. A mozgással - önmagában - semmit nem fogok fogyni. Gondolom nem egy nagy felfedezés, annak aki ért hozzá, de nekem majd megszakadt a szívem. Ugyanis eddig próbáltam azzal nyugtatgatni magam, hogy a sok mozgás önmagában elég. Visszanéztem az edzésnaplómat. Volt olyan hónap, hogy 20 edzésem volt. 20!!! És nem fogytam semmit. A derekam kisebb lett, de kilóban semmi. És ugye hiába nehezebb az izom, attól még az ember térdének és bokájának ugyanazt a 115 kilót kell cipelnie a futás során...

Amikor nem eszem, fogyok. Ez ennyire egyszerű. A mozgás tudja segíteni a fogyást, de - legalábbis az én esetemben - ez max 10 - 15 %. Sajnos nem több. Úgyhogy nem tehetek mást, mint vagy feladom, vagy gyökeresen változtatok az étkezéseimen.Feladni még mindig nem adom fel, úgyhogy marad a kaja változtatás. Kezdetnek valami paleoszerűvel nyitok. Kiiktatom a cukrot, fehér lisztet, értelemszerűen a kenyeret és a többi pékárút, a krumplit, és a tejtermékeket. Van valami paleo kenyér, hát kíváncsi vagyok...

A rizst egyelőre meghagyom. Tudom, hogy azt sem lehetne, de egyelőre marad. Nameg figyelni kell a vacsorára. 

Ja és a futás.

Arra sokkal jobban rá akarok menni. Egy csomó edzés ment el erősítésre, meg úszásra, meg mindenre azért, hogy elősegítsem a fogyásom. Miközben a lényeg, a futás kicsit háttérbe szorult. De tekintettel arra, hogy ezentúl nem kötöm össze a fogyást, és a mozgást, hanem önmagában a futásért fogok futni nagyon remélem, hogy hamarosan szépen fejlődni fogok.

Azt olvastam valahol, hogy sokkal egészségesebb egy kövér, de fitt, sportos ember, mint egy vékony, de nem fitt. Ez vigasztal, de azért jó lenne végre nem kövér fittnek lenni! :)

Még több, mint 5 hónapom van arra, hogy év végéig 100 kiló alá menjek. Ez annak ismeretében, hogy eddig kb. 6-7 kiló ment le közel 7 hónap alatt elég reménytelennek tűnik, de ha azt nézzük, hogy az csak havonta 3 kiló, akkor kifejezetten könnyűnek tűnik az egész. Majd meglátjuk... 

Fogyókúra vége?

Letelt a három hónap. 

Kb. három hónapja /100 napja/ döntöttem úgy, hogy

1, reggelizem valamit

2, nem iszom üdítőt, vagy alkoholtartalmú italt

3, nagyon odafigyelek a vacsorára ezen belül legalább heti 3x shake szilárd kaja helyett

4, gyalog járok be dolgozni /lemértem ma reggel kb. 10 és fél perc a melóhely a lakástól/

és hetente 5 edzés

Namost ebből:

1, ok. betartva

2, az utolsó hónapban a sörözés hétvégente becsúszott. Az első két hónap hibátlan.

3, félig meddig ok. Odafigyelés volt, a heti 3-t nem számoltam, de többször teljesült, mint nem.

4, teljes kudarc. Állandó rohangászás mellett ez nem jött össze, pedig jó volt, amíg csináltam

5, Visszanéztem az endomondo-ban: áprilisban, és májusban havi 20 edzés, júniusban csak 7. 

Összegezve annyi, hogy a júniusom szétcsúsztam, amúgy ok, volt a sztori. Megint más kérdés, hogy semmi érdemleges nem történt a kilóimmal. Kerületre fogytam, de kilóban...

Amúgy a tisztítókúrának is megvannak az előnyei. Ma 102,5 kg mérlegeltem, ami tök jó, de szerintem kb. 3 nap alatt hízom majd vissza, ha elkezdek enni valamit.

Ja és a kérdőjel a címben /mármint fogyókúra vége?/ Úgy döntöttem, hogy a tisztítókúra után is elkezdek valami új dolgot. Még formálódik a dolog, meg akarok beszélni a diatetikussal is, úgyhogy a végleges változat még nincs meg, de alakul! 

Tisztítókúra

Tegnap kezdtük a tisztítókúrát.

Hát voltak mélypontok. 

A mai nap már kicsit talán jobb, de tegnap délután 3-4 óra körül majdnem feladtam az egészet. Szerencsére feleségem beleállt a történetbe, úgyhogy átlökött a holtponton. Aztán estére Ő került bajba - iszonyatosan elkezdett fájni a feje - de akkor meg én voltam ura a helyzetnek.

Jelenleg kicsit álmos és fáradt vagyok. Ezt betudom a kávé hiányának. Kicsit fáj a gyomrom, és a fejem is. Ezt meg annak, hogy két napja nem ettem semmi mást csak zöldséget.

Ráadásul igent mondtam egy teniszre. Már jeleztem a páromnak, hogy ne várjon tőlem ma valami túlzott teljesítményt.

Remélem lesz értelme ennek az egésznek.

És már alig várom a vasárnapi marhahúst!

:)

Lusta disznó vagyok!

Na de tényleg! Azért ennél többet vár a szakvezetés.

Visszanéztem az ebben a hónapban végzett edzésmunkám. Tulajdonképpen semmi. Voltam kétszer teniszezni, egyszer úszni, és - ez a rémisztő - kétszer futni. 

Na az azért nem túl sok. Nyilván meg tudom magyarázni. /Tulajdonképpen az elhízásommal kapcsolatban mást se csináltam egész életemben csak magyarázkodtam./ Diatetikus miatt, meg sok munka, nagy meleg stb. De a két alkalom az vállalhatatlan.

Szóval ma megyek újra, meg a héten még legalább egyszer. Szombaton kezdjük a tisztítókúrát. Az alatt tilos a futás, de az úszás, és a bicikli, meg a séta nem! Úgyhogy nincs kifogás az éhezés alatt sem!

Mondom ezt most, aztán amikor három napja nem ettem, na akkor kíváncsi vagyok mivel lehet rávenni, mondjuk egy kis úszásra!!!

:)

 

Diatetikusnál

Azzal kezdte a diatetikus, hogy te jó ég maga meg hogyan nőtt ekkorára?

Hát nem tűnik a legjobb mondatnak egy szakembertől, akinek ugye az emberek elfogyasztása lenne a dolga. /vagyis hát nem pontosan ez a dolga, de esetünkben ez most mindegy/ 

Elmeséltem neki az elmúlt fél év küzdelmeit, és alig akart hinni a fülének. Azt mondta, hogy egyértelműen olyan géneket örököltem, amikkel elképesztően hajlamos vagyok a hízásra. /nekem mondja! A nagyapám vagy 150 kiló volt, és állítólag habitusban, viselkedésben, mindenben leginkább rá emlékeztetek/, és ha megnéznénk a hormonháztartáson biztosan sok valami, és nagyon kevés valami más van bennem. Mondta a neveket is, de nem jegyeztem meg. Meg azt is mondta, hogy nem fog belenyúlni gyógyszerekkel a hormonszintembe, mert ha valakinek egész életében ilyen volt a testfelépítése /vagy legalábbis évek óta/, akkor annak az a kvázi normális. Nem arról van szó, hogy beteg - jellemzően pajzsmirigybeteg - vagyok. Rendszeresen vesznek tőlem vért, és ezt ezekből meg lehet mondani. Azt is mondta, hogy szerinte sosem leszek 100 kiló alatt. 

Érdekes módon erre nem az volt a reakcióm, hogy akkor hagyjuk a francba az egészet, hanem ez az akkor legalább értem miért ilyen k..va nehéz, de akkor is megcsinálom.

Alapból is tudtam elég sok mindent. Ezt észre is vette /"maga ilyen utánaolvasós típus ugye?"/, de volt néhány nagyon meglepő dolog. 

1, Krumpli. Tilos. Minden formában tilos. Én azt tudtam, hogy a hasábburgonya az nem ok, meg azt is hogy ki van tiltva több fogyókúrából, de az hogy nem lehet megenni a főtt krumplit, vagy petrezselymes krumplit az azért meglepett. A doki szerint az egyik legártalmasabb ételünk.

2, Az olaszok azért nem híznak el a rengeteg tésztától, mert nem agyonfőzve, puhán eszik, hanem félkeményem. Így a szervezet 3 óra alatt bontja le, nem pedig szinte azonnal a véráramba kerül. /azért a fehér lisztből készült tésztára nem mondott szépeket.../

3, A zsírból nem lesz zsír. Az már az.

4, A tej méreg. Nem szabad inni. Mármint a tehéntej. Az ilyen rizstej, meg kókusztej, meg ilyenek az ok. /Itt azért lesznek gondok a kávéval./

 

5, /bár ezt nagyjából tudtam/ a gyümölcs, különösen a sok gyümölcs iszonyatosan hizlal.

Ja és szerinte a fogyáshoz az ideális pulzusszám, a tökéletes zsírégető tartomány az 90-120-ig terjed. E fölött már cukrot éget a szervezet. /azért ezzel egy kicsit vitatkoznék, de nem ezért mentem/

És hát akkor most mi legyen?

A doki viszonylag egyszerű volt. Azt mondta, hogy csináljak végig egy 4-5 napos zöldségkúrát, tisztító jelleggel. Csak zöldség és víz. Ezután 4-5 nap "visszafelé" étkezés. Zöldség + víz mellett első nap kis köles, második nap kis gyümölcs, harmadik nap főzelék, negyediken hús stb. Ha ez megvan hívjam fel.

Na itt lett végleg szimpatikus. Magyarul, ha hajlandó vagy végigcsinálni egy ilyen erős tisztítókúrát, akkor foglalkozik veled terápia szinten is. Ha nem, akkor ne raboljuk egymás idejét. Ügyvédként ezt én is csinálom. Igaza van teljesen.

Szóval hétvégén belevágunk asszonnyal a zöldségkúrába. Remélem kicsimnek lesz hozzá elég ereje, mert ha Ő nem fog húzni ebben a pár napban, akkor én simán rámegyek este a hűtőre, vagy bármire ami ehető! 

ui: ha és amennyiben itt most valami marha nagy baromságot írtam le, akkor az szinte biztos, hogy az én hibám. Így emlékszem, de lehet, hogy a doki másként mondta.

Életem legjobb futása

Az volt a keddi. Megint, ugye a meleg van nincs igazán kedvem, de csak rávettem magam állapot.

Annyira bizonytalan voltam abban, hogy akarom e a futást, hogy - hónapok óta először - elvittem magammal a fülhallgatót is. Ha meg már elvittem, akkor hallgassunk zenét.

Nagyszerű volt! Szép kényelmes 135 körüli pulzussal futottam 8 km-t. Igazából csak azért hagytam abba, mert ennyi volt a terv, de komolyan gondolkoztam egy újabb 10-n. Illetve egyszerűen nem volt kedvem abbahagyni. Aztán azért győzött a józan ész. 

Annyira nem érdekelt, hogy mi a sebességem, hogy el is határoztam, hogy kikapcsolom ezt a funkciót. Amikor zenére, örömből futok, akkor majd szóljon, ha megvan amit terveztem.

A nap már lassan lement, kis szellő fújdogált, és úgy minden nagyon, de nagyon rendben volt. Imádtam!

Amúgy a mai mérleg nem volt túl bizalomgerjesztő. 116,3. kg. A hétvégén elengedtem magam, és azonnal vissza is jött 1,5 kiló. Ez azért eléggé elkeserítő. Mármint nem az, hogy feljött, mert az ok. Számítottam is rá, hanem az hogy 4 nap alatt csak fél kiló ment le. Tudom, hogy hülyeség ilyen gyakran mérlegelni, de nekem mániám. Ez van.

Ami viszont nagyon, de nagyon rossz hír, hogy bár én látom magamon a fogyást, és tényleg lötyögnek rajtam a régi ruháim, és a gatyáimat úgy tudom felvenni, hogy ki se kell gonbolnom őket, mert az öklöm is befér még a korábban feszült nadrágba, attól még 115 kiló vagyok. Visszanéztem a blogot. Decemberben voltam 119 - 120. Namost 5-6 hónap alatt 4.5 kilót fogyni, ekkora befektetéssel az kevés, nagyon kevés.

Rendben van, hogy az izom sokkal nehezebb, mint a zsír, de attól még a bokámnak, a térdeimnek ugyanúgy cipelni kell a súlyt.

Hangsúlyozom, hogy nem volt kidobott idő az elmúlt 5-6 hónap. Olyan dolgokra vagyok képes, amikre korábban sosem. 1,5 km úszok úgy, hogy abból 500 méter gyors. Le tudok futni 8 km-t, úgy hogy ki sem fáradok. Menne szerintem sokkal, sokkal több is. Ja és az egyszerű dolgok. Úgy megyek fel a lépcsőn, hogy nem lihegek, úgy hajolok, le a leejtett ceruzáért, mint évek óta soha. 

De ez így akkor is kevés. Szóval irány a diatetikus doki. Már kértem is időpontot. :)

Új rekord 5 km-en!

Egyszerűen megőrülök a melegtől! Nem vagyok képes rávenni magam, hogy fussak. Uszodába szívesen megyek, ami fogyás szempontból fontos, lehet ugyanolyan jó, ezt nem tudom, de én ugye futni szeretnék, és abban elérni - magamhoz képest - jó eredményeket.

Azt hiszem kénytelen leszek reggel beiktatni edzéseket, mert délutánra egyrészt már úgy kókadozom a melegben, mint valami fiúkollégiumi fikusz, másrészt ha este 8-9 körül indulok el futni, akkor annyira felpörgök, hogy egész éjjel nem alszom. Szóba jöhetne még a légkondis konditerem, de ha mínusz 6 fokban ki tudtam menni futni, akkor nehogymár nyáron menjek terembe!

Szóval át kell szerveznem a napjaim.

De volt előnye, ennek a melegnek.

Pénteken reggel fél 8-kor vittem el a feleségem dolgozni. 9 - negyed 10-ig volt szabadidőm, ami ugye azt jelenti, hogy bemelegítés - nyújtás stb. miatt max. 45 percem volt futni. Gondoltam akkor nem a szokásos 135 - 145-ös pulzus környéki futásokat csinálom, hanem kicsit elengedem, és ahogy januártól májusig, azaz 155-ig felmehet.

Marha jó volt! Komolyan mondom meg kellett kicsit húznom az elejét, hogy egyáltalán felemelkedjen a pulzusom 150 fölé. Reggel volt, még a szerveztem álmos volt, nem volt meleg, és volt rajtam kompressziós zokni is. Szóval remekül éreztem magam. Különösebb megerőltetés nélkül javítottam 2 perc 30 másodpercet, az eddigi legjobb időmön. És mondom, mindezt pulzuskontrollal. Egyszer sem ment el, végig tartva, hogy ha 155 fölé menne belassulunk. 

Szóval most nagyon büszke vagyok magamra. De ez egyszeri alkalom volt, úgyhogy meg kell próbálnom megoldani a hajnali lassú, hosszú futásokat.

Istenem! Miért kell ennek ennyire bonyolultnak és nehéznek lennie! A f..ért híztam el ennyire... :)

süti beállítások módosítása