Futás a kétszámjegy felé..

Futás a kétszámjegy felé..

Toronyiránt

2015. szeptember 14. - drAti78

Régi vágyam vált valóra hétvégén.

Elfutottam egy barátom házához. Egy Szombathely közeli faluban Toronyban lakik.

Hát mit mondjak!?

IMÁDTAM!!!

Annyira jó volt, nem azért futni, hogy elfussak A-ból B-be aztán megforduljak és vissza, hanem, hogy odaérjek valahova! Elképesztő a különbség.

Ráadásul volt időm megnézni a tájat, a házakat, mindent. Szép lassan kocogtam, és közben remekül szórakoztam.

Mondjuk összevissza 6,4 km volt, én meg 8-t terveztem, de sebaj. Pénteken úgyis "versenytempóban" - azaz 7,5 perc/km - futottam 9,5-t. Nagy nehezen meglett, de ha beleveszem azt is, hogy a gps-m jellemzően többet mutat megtett távnak, mint a tényleges, na akkor már baj van.

Tekintettel arra, hogy nem csináltam meg a felkészülést azzal az alázatossággal, amivel kellett volna teljesen megérdemlem, ha nem sikerül a 75 perces terv.

Akkor majd sikerül legközelebb...

Fogalmam sincs hogyan fog sikerülni a verseny, de abban teljesen biztos vagyok, hogy feladni na azt nem fogom, és jövőre ilyenkor jó pár kilóval könnyebben csak nevetni fogok a mostani időimen.

 

Olaszország után...

Amikor a vágyálmokat az a csúnya realitás lerombolja, de rendesen...

Magyarul az olasz tervekből semmi, de semmi nem jött össze.

Futni egyszer sem bírtam elmenni. És sikerült felszedni kb. 2-3 kilót. Ma reggel 112.4-el mérlegeltem, szóval lehetett az több is csak már visszament.

Ráadásul rengeteg munka volt a héten, szóval teljesen félrecsúszott a felkészülés. Mondjuk az is igaz, hogy szerintem az olimpiai bajnokok félkészülési stratégiájában nem igazán szerepel az, hogy 3 héttel a verseny előtt menj el öt napra a haverjaiddal zülleni...

Ja és ami a leggyönyörűbb, hogy 5 nap olasz ételkölteményekben történő tobzódás után a gyomrom akkora, de akkora lett, hogy úgy érzem mintha ma kezdtem volna a fogyókúrát, nem pedig hónapokkal ezelőtt. Állandóan éhes vagyok ismét.

De ez is majd csak elmúlik. A mai napra csak egy könnyű teniszt teniszt tervezek, aztán holnap 8, vasárnapra 10 km-t. Lassan, pulzuskontrollal.

Még 17 nap a versenyig...

 

Olaszország előtt

Az eddigi legjobb eredményemet produkáltam kedden.

Megdöntöttem az 5 km-es, a 8-km-es illetve az egy órás csúcsomat is. Mindezt úgy, hogy 2-és 4 km közt iszonyú lassan szándékosan pihenve, pulzuskontrollal futottam. Eredetileg az volt a terv, hogy negyed óra versenytempó, negyed óra lassú, aztán ismét negyed óra verseny, majd levezető lassú.

Ehhez képest, olyan jól ment, hogy gondoltam végigtolom. 

Biztató, hogy 8,5 km-t futottam 7,01-es km/perces idővel. Közte a 7 km-t 6.40-el /ami az én szintemen nagyon, nagyon jó/. Ami kevésbé, az az hogy nagyon pontatlan a gps-m. 20 kör alatt teljesítem a 8 km-t. Ehhez képest a gps szerint 8.5 km-t futottam. Az meg igen csak nagy eltérés. Ráadásul, ha a köröket nézzük, akkor nem is volt meg egy óra alatt a 8 km. Az meg, ugye azért nem jó, mert akkor nem volt meg a versenyre tervezett 7,5 perc/km-es átlag.

Annyira gond nincs, mert 2 km-t is ellazásztam, és így is közel voltam a tervhez.

Most 5 nap Olaszországi nyaralás következik, és csak remélni tudom, hogy nem szedek fel egymillió kilót!

Ráadásul futni is kéne legalább kétszer, de egyszer minimum. Az meg nehezen megy, ha előző nap elmaradt az ember fia! :)

Szóval a kihívás adott...

Most nincs időm hosszabban írni, mert mennem kell - többek közt - csomagolni.

RESZKESS TENGERPART JÖN A SZÁGULDÓ MEDVE!!!

:)

109,8 kiló!

Szeptemberre terveztem alámenni a 110 kilónak.

Augusztus 30-án reggel 109,8-al mérlegeltem... ugye ha nem lenne utolsó pillanat, akkor ...

De legalább megvan. Ráadásul úgy, hogy karnevál volt a hétvégén Szombathelyen. Az meg ugye elég komoly eszem iszomot jelent, de valahogy sikerült megállni a dolgot.

Igaz futni nem bírtam elmenni. Azt vettem észre, hogy ha egy kicsit is iszok alkoholt, akkor másnap képtelen vagyok mozogni. De ilyen két - három sör után már érzem magamon, hogy nehezebben mozgok, és semmi kedvem az egészhez. 

A dolgot nehezíti, hogy csütörtökön indulok Olaszországba, és csak hétfőn jövök haza. Na ott megint érdekes lesz a futás, de majd meglátjuk. Mindenesetre futócipőt viszek. A kocsiba befér...

Közel a 110!

Igazából egyszer már meg is volt. Egészen pontosan 110 kilót mutatott a mérleg múlt hét csütörtökön. Ma reggel 111,2-t. A különbség abból adódik, hogy volt közben egy hosszú hétvége. Két kerti partival, és egy csodálatos vacsorával. 

A kerti partikon szabályok betartva,de a vacsorán esélyem sem volt.

A menü: rántott ponty, hagymás krumplisalátával. Ráadásul a ponty saját fogás volt. Aznap délutáni, szóval elég friss...

Igazából teljesen átálltam erre a teljesen új típusú kvázi paleo étkezésre. Kitanultam mit és hol tudok enni délben, nem hiányzik a reggelihez a kenyér, és bár néha ölni tudnék egy adag tésztáért, vagy köretért igazából nincs gond.

Az egyetlen ami nem megy, az a hat után semmit. Próbáltam ezt a konjaklisztes dolgot meg a shake-t, de annyira éhes vagyok ezek után, hogy csak néhány olyan nap van, amikor kibírom. Ilyenkor eszek egy kis salátát, esetleg húst is este. Tudom, hogy ezzel megszegem a javasolt szabályokat, viszont van olyan, hogy egészen egyszerűen majd beledöglök az éhségbe, aludni se tudok stb. Meg kell az energia a futáshoz is.

Amúgy a verseny miatt nagyon aggódom. mi lesz, ha kiröhögnek, hogy mit keres egy ilyen dagi egy futóversenyen! Aztán persze elhessegetem, de azért egyre gyakrabban eszembe jut. Aztán az is, hogy mi lesz, ha elfutom az elejét, és nem bírom ki végig. Meg ilyenek.

Ja és ami most a legjobban zavar: FOGALMAM SINCS MI A VERSENYTEMPÓM! 

A múltkor szép lassan pulzuskontrollal futottam, és gondoltam nézzük meg, hogy mennyire megy fel, ha az utolsó 6 kört (2,4 km) a tervezett versenytempómban futom. Egy km-t bírtam. A pulzusom 170-172 körül volt, és nem ment több. Vissza kellett állnom. Ok, hogy futottam előtte 14 kört, azaz 5,6 km-t, de akkor is. A versenyen végig ezzel a tempóval kéne futnom. Már ott tartottam, hogy baj lesz, amikor visszanéztem. Kiderült, hogy nem 7:30-as, hanem 6:47-es km-t sikerült összehozni. Na az meg ugye teljesen más.

De valószínűleg, hiába is akarnám megtanulni, hogy milyen tempóban kell futnom, ha egyszer nem megy, akkor hiába erőltetem, ha meg bírom jobban, akkor meg miért ne menjek gyorsabban. Már kezdem érteni, hogy miért vannak a versenyeken iramfutók...

Serum CK

Serum Ck, azaz kreatin-kináz (kreatin-foszfokináz).

Mit kell tudnunk róla?

Az izomban található enzim aktivitása akkor emelkedik meg, ha a vázizomzat vagy a szívizomzat sérül. A kórelőzmény ismeretében és más mérésekkel kiegészítve a mérés a szívinfarktus diagnosztikájának eszköze.

Ez kis történetünkben azért fontos, mert a múlt hetet ez a kis CK rövidítés csapta agyon.

Történt az, hogy hétfőn elég keményen edzettem speedfitnesen, majd szerdán életem egyik legkeményebb fallabda meccsét játszottam. Konkrétan az utolsó két menetnél beszűkült a látótér, annyira kihajtottam magam.

A csütörtöki pihenő után elképesztő izomlázam volt. De szerintem évek óta nem volt ilyen. /Egyébként a kezemben, és a fenekemben még vasárnap is éreztem./ 

Péntek reggel kórházban vérvétel. /Egy betegség miatt kéthavonta kapok kezelést a kórházban, aminek része a vérvétel./ 

Péntek dél körül felhívtak a kórházból! Ez eleve rossz ómen szokott lenni!

Kiderült, hogy a labor azonnal riasztotta a kórházat, mert a Serum Ck adatom a határértékben foglalt 2-190 közötti helyett 2734. Az meg ugye a megengedett 14 szerese. Az meg ugye sok.

Mondanom se kell, hogy azonnal leállítottak minden sporttevékenységet...

Szóval most egy hét futás nélkül telt, de elvileg ma már mehetek újra. Legalábbis a doki annyit mondott, hogy furcsa ez az adat, de ha nem érzek semmi fájdalmat a mellkasomban, akkor ésszel lehet sportolni újra.

Én meg ugye mást se csinálok, csak ésszel, türelmesen. Na meg néha fallabdázok egyet... :) 

Szoktál gyalogolni?

Le kell hogy szögezzem, hogy nem tesz jót az ember egójának, ha egy régi ismerőse megkérdezi tőle, hogy "szoktál gyalogolni?"

Kiderült, hogy látott a múltkor, amikor FUTNI !!! voltam.

Azért ez nagyon ciki. Konkrétan azt mondta, hogy nem tudta eldönteni, hogy vagy nagyon lassan futok, vagy nagyon gyorsan sétálok! 

ÁÁÁÁÁÁ!!!

Ez fájt! Pont amikor azt gondolná az ember, hogy elkezdtem egy kicsit fejlődni, meg vannak biztató jelek, akkor beüt egy ilyen.

Most komolyan! Rá se jött, hogy mit is csinálok!

Nem ismerte fel a mozdulatsort!!!

Hogy ki fognak engem röhögni szeptemberben!

Azt én is érzékeltem, hogy nem vagyok egy száguldó gepárd, ne de ennyire??? Eszembe jutott, hogy megkérek valakit, vegye fel a futásomat, de aztán rájöttem, hogy jobb, ha nem látom.

Ja és még annyi, hogy barátomat is rávettem, hogy induljon szeptemberben. Szokott néha futni, de semmi különös. Elkezdte a felkészülést és elsőre 35 perc alatt futott 7 km-t! Na én ennyi idő alatt pont 5-t tudok. De a srác 40 kilóval könnyebb nálam.

Tehát, mindig és mindig ide lyukadunk ki. Le kell fogyni. A héten kb. másfél kiló lement. Ma reggel 113,3 kg.

Alakul ez, de akkor is. Hogy a fenébe nem jött rá, hogy futok?!?!!?

Akkor van baj, amikor a hülyeség a kitartással párosul!

De akkor nagyon!

Ma reggel úgy döntöttem nem halogatok, hanem a nap indításaként elmegyek futni. Este úgyis sokáig dolgozok, meg tutira közbejönne valami, úgyhogy csináljuk!

Csak azzal nem számoltam, hogy irgalmatlan meleg lesz már reggel is. 7.45-kor indultam, és kb. negyed 10 - fél 10 körül értem haza. Az otthoni árnyékban, és második emeleten lévő hőmérő 27 fokot mutatott...

Az ugye annyit jelent, hogy a tűző napon volt legalább 33-35 fok.

Nem is volt pulzuskontroll. A 2 km-től elszállt a pulzusom, és szép lassan emelkedett - a hőmérséklettel együtt - bármit csináltam. Futottam két iszonyú lassú kilométert - utólag visszanéztem 9 és fél perc körüli volt mindkettő - de nem ment vissza. Úgyhogy hagytam az egészet, és csak szép lassan lefutottam a 9 kilométerem.

Lehet a dologban közrejátszott a melegen kívül az is, hogy futás előtt L-Carnitint ittam. Nem tudja valaki, hogy az hogyan hat a pulzusra? Mert nekem gyanús, hogy megemeli. Úgyhogy többet futás előtt ilyet nem iszok.

A hülyeség még nem ez. /Bár ez is lehetne.../

Futás után még toltam egy speedfitnest! OKOS FIÚ!!! NAGYON!!!

Végülis érdemes rengeteget olvasni a regenerálódás fontosságáról, meg arról, hogy nem az edzésen fejlődsz, hanem két edzés közt stb. Ez azért jó, mert jól felfegyverzed magad mindenfajta tudással, aztán nagy ívben sz..sz rá! 

/ezt a posztot múlt héten kedden aug. 4. írtam, de valamiért vázlatban maradt.../

Tesztfutás a vérző mellbimbóhoz!

Tegnap megfutottam a tesztet. /2400 m- 140, 150, 160, és 170-es pulzussal/

Túl sok értelme nem volt. Na jó igazából semmi értelme nem volt. 

A 140-es pulzussal futott 2400 m-em lett a leggyorsabb!!! :)

Utána csak lassultam. Ebben némileg közrejátszott, hogy olyan meleg lett futás közben, hogy majdnem meghaltam álló helyzetben is. A napszemüvegeben rendesen tócsák képződtek, és ha hátrahajtottam a fejem, akkor egy csomó izzadság folyt ki belőle! Szép lehettem...

A 170-es pulzust végül ki is hagytam. Nem volt értelme. Már 160-nál is tulajdonképpen sétánál is lassabban haladtam a pályán. Tudtam volna sokkal gyorsabban is futni, de egyfelől pont a tesztfutás volt a lényeg, másfelől meg annak túl sok értelme nincs, hogy felhúzzam a pulzusom irtózatosan magasra, csak azért hogy gyorsabban tegyek meg pár kilométert.

Ráadásul a jobb mellbimbóm rendesen bevérzett. És mindkettő fájt. Nem mondom, hogy elviselhetetlen volt, de azért eléggé tudott csípni az izzadságtól.

Erre ki kell majd találnom valamit. Az aláöltöző nagyon feszülős póló máskor jó ötletnek tűnik, de ebben a melegben két pólóban fusson a tököm. Szóval addig marad a leragasztás. Azt olvastam, hogy hozzá tud szokni a mellbimbó. Na meg persze azt is, hogy egyáltalán nem tud hozzászokni, szóval majd kiderül, de most a versenyig nem szórakozok, szépen leragasztom.

A kaját teljesen jól tudom tartani. / két napja!!! :) / Egyedül az este a kemény. Eddig nem bírta ki, hogy ne egyek valami húst is este. Semmi mást, de kell valami szilárd táplálék. Úgy érzem/látom, hogy ment le a súlyom is egy kicsit, de egyelőre nem mértem. Igazából nem is tudom miért. Máskor mindig naponta méricskélek, most hogy teljesen mellőzök tulajdonképpen minden káros vagy hizlaló ételt, most meg nem.

Sose voltam teljesen normális ez biztos, de különösen akkor volt biztos, amikor vérző mellbimbóval 115 kilósan a 30 fokban rohangáltam 7 km-t...

Dehát, ahogy a mondás is mondja:

CSAK A HÜLYÉK FUTNAK. FUSS TE IS!!!

Már megint a kaja...

Ahogy ígértem itt az életmódváltozósdi részletes leírása.

 

Az első hat hétben brutális szigorral, aztán kicsit engedékenyebben. /Hogy őszinte legyek nem hiszem, hogy ha nem tudnám, hogy csak átmeneti jellegű a cucc, akkor belevágnék e egyáltalán./

1, Kiiktatva a cukor, a tej, és a glutén. Teljesen.

2, Reggelire tojás, szalonna, sonka vagy paleó, gluténmentes kenyér vajjal. VAGY!!! Nem és, mint azt nagy naivan gondoltam. /Ez a hat hét után változni fog./

3, Tízórai. Gyümölcs,vagy zöldség. Ezzel az a bajom, hogy sosem eszem reggeli és ebéd közt.

4, Ebédre leves tészta nélkül, és hús és zöldség. Tulajdonképpen korlátlan mennyiségben. Kifejezetten felhívta rá a diatetikus a figyelmemet, hogy annyit egyek, amennyit csak akarok. Mármint zöldségből és natúrszeletből.

5, Uzsonna. Zöldség. /Nem baj, szeretem a répát... :) /

6, Vacsora. /Na ez a kemény!!!/ Semmi. 18.00-ig vagy egy marhahús, vagy tojás alapú shake, vagy egy konjac liszt alapú házilag kotyvasztott valami. Még nem csináltam meg, de az a javaslat, hogy az elkészítést követően azonnal igyam meg, mert különben takony állagúvá alakul, azért az nem dobott túlságosan a kedvemen. Ja és természetesen ezt követően semmi. 

A tervek szerint ezzel hat hét alatt elérjük azt, hogy elkezd teljesen másként működni az anyagcserém. Részint felgyorsul, részint másként dolgozza fel a bevitt tápanyagokat.

Hat hét után enyhülni fog a dolog. Egyelőre nem tudom pontosan hogyan, de valószínű visszakapom a rizst, és a krumplit is tudom helyettesíteni majd valamivel. Talán lesz (durung???) tészta is. Addig is hajtom magam az edzésekkel. Tegnap megint nem értem ki futni, de holnap délig megcsinálom a tesztfutást, aztán már csak egy jó kis 8 hetes edzésterv kell...

Jó lesz ez. Nem tudom miért de nagyon optimista vagyok! És alig várom a versenyt!

süti beállítások módosítása