Tegnap kezdtük a tisztítókúrát. Hát voltak mélypontok.  A mai nap már kicsit talán jobb, de tegnap délután 3-4 óra körül majdnem feladtam az egészet. Szerencsére feleségem beleállt a történetbe, úgyhogy átlökött a holtponton. Aztán estére Ő került bajba - iszonyatosan…

Na de tényleg! Azért ennél többet vár a szakvezetés. Visszanéztem az ebben a hónapban végzett edzésmunkám. Tulajdonképpen semmi. Voltam kétszer teniszezni, egyszer úszni, és - ez a rémisztő - kétszer futni.  Na az azért nem túl sok. Nyilván meg tudom magyarázni.…

Azzal kezdte a diatetikus, hogy te jó ég maga meg hogyan nőtt ekkorára? Hát nem tűnik a legjobb mondatnak egy szakembertől, akinek ugye az emberek elfogyasztása lenne a dolga. /vagyis hát nem pontosan ez a dolga, de esetünkben ez most mindegy/  Elmeséltem neki az elmúlt fél év…

Az volt a keddi. Megint, ugye a meleg van nincs igazán kedvem, de csak rávettem magam állapot. Annyira bizonytalan voltam abban, hogy akarom e a futást, hogy - hónapok óta először - elvittem magammal a fülhallgatót is. Ha meg már elvittem, akkor hallgassunk zenét. Nagyszerű volt!…

Egyszerűen megőrülök a melegtől! Nem vagyok képes rávenni magam, hogy fussak. Uszodába szívesen megyek, ami fogyás szempontból fontos, lehet ugyanolyan jó, ezt nem tudom, de én ugye futni szeretnék, és abban elérni - magamhoz képest - jó eredményeket. Azt hiszem kénytelen leszek…

Most kellene következnie egy büszke beszámolónak, egy dicső írásnak.  Hát ez nem az lesz. Ez őszinte lesz. Az első 10 km-rel kapcsolatban azt le kell szögezzük, hogy nagyon, de nagyon büszke vagyok rá, hogy sikerült. De tulajdonképpen itt véget is ér a büszkeség kategória.…