Futás a kétszámjegy felé..

Futás a kétszámjegy felé..

Diatetikusnál

2015. június 23. - drAti78

Azzal kezdte a diatetikus, hogy te jó ég maga meg hogyan nőtt ekkorára?

Hát nem tűnik a legjobb mondatnak egy szakembertől, akinek ugye az emberek elfogyasztása lenne a dolga. /vagyis hát nem pontosan ez a dolga, de esetünkben ez most mindegy/ 

Elmeséltem neki az elmúlt fél év küzdelmeit, és alig akart hinni a fülének. Azt mondta, hogy egyértelműen olyan géneket örököltem, amikkel elképesztően hajlamos vagyok a hízásra. /nekem mondja! A nagyapám vagy 150 kiló volt, és állítólag habitusban, viselkedésben, mindenben leginkább rá emlékeztetek/, és ha megnéznénk a hormonháztartáson biztosan sok valami, és nagyon kevés valami más van bennem. Mondta a neveket is, de nem jegyeztem meg. Meg azt is mondta, hogy nem fog belenyúlni gyógyszerekkel a hormonszintembe, mert ha valakinek egész életében ilyen volt a testfelépítése /vagy legalábbis évek óta/, akkor annak az a kvázi normális. Nem arról van szó, hogy beteg - jellemzően pajzsmirigybeteg - vagyok. Rendszeresen vesznek tőlem vért, és ezt ezekből meg lehet mondani. Azt is mondta, hogy szerinte sosem leszek 100 kiló alatt. 

Érdekes módon erre nem az volt a reakcióm, hogy akkor hagyjuk a francba az egészet, hanem ez az akkor legalább értem miért ilyen k..va nehéz, de akkor is megcsinálom.

Alapból is tudtam elég sok mindent. Ezt észre is vette /"maga ilyen utánaolvasós típus ugye?"/, de volt néhány nagyon meglepő dolog. 

1, Krumpli. Tilos. Minden formában tilos. Én azt tudtam, hogy a hasábburgonya az nem ok, meg azt is hogy ki van tiltva több fogyókúrából, de az hogy nem lehet megenni a főtt krumplit, vagy petrezselymes krumplit az azért meglepett. A doki szerint az egyik legártalmasabb ételünk.

2, Az olaszok azért nem híznak el a rengeteg tésztától, mert nem agyonfőzve, puhán eszik, hanem félkeményem. Így a szervezet 3 óra alatt bontja le, nem pedig szinte azonnal a véráramba kerül. /azért a fehér lisztből készült tésztára nem mondott szépeket.../

3, A zsírból nem lesz zsír. Az már az.

4, A tej méreg. Nem szabad inni. Mármint a tehéntej. Az ilyen rizstej, meg kókusztej, meg ilyenek az ok. /Itt azért lesznek gondok a kávéval./

 

5, /bár ezt nagyjából tudtam/ a gyümölcs, különösen a sok gyümölcs iszonyatosan hizlal.

Ja és szerinte a fogyáshoz az ideális pulzusszám, a tökéletes zsírégető tartomány az 90-120-ig terjed. E fölött már cukrot éget a szervezet. /azért ezzel egy kicsit vitatkoznék, de nem ezért mentem/

És hát akkor most mi legyen?

A doki viszonylag egyszerű volt. Azt mondta, hogy csináljak végig egy 4-5 napos zöldségkúrát, tisztító jelleggel. Csak zöldség és víz. Ezután 4-5 nap "visszafelé" étkezés. Zöldség + víz mellett első nap kis köles, második nap kis gyümölcs, harmadik nap főzelék, negyediken hús stb. Ha ez megvan hívjam fel.

Na itt lett végleg szimpatikus. Magyarul, ha hajlandó vagy végigcsinálni egy ilyen erős tisztítókúrát, akkor foglalkozik veled terápia szinten is. Ha nem, akkor ne raboljuk egymás idejét. Ügyvédként ezt én is csinálom. Igaza van teljesen.

Szóval hétvégén belevágunk asszonnyal a zöldségkúrába. Remélem kicsimnek lesz hozzá elég ereje, mert ha Ő nem fog húzni ebben a pár napban, akkor én simán rámegyek este a hűtőre, vagy bármire ami ehető! 

ui: ha és amennyiben itt most valami marha nagy baromságot írtam le, akkor az szinte biztos, hogy az én hibám. Így emlékszem, de lehet, hogy a doki másként mondta.

A bejegyzés trackback címe:

https://ketszamjegy.blog.hu/api/trackback/id/tr207566842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rehlaci · Http://Futoikrek.blog.hu 2015.06.23. 21:43:05

Reh! Végre elmentél. Ne várjatok a 7végéig a zöldségeléssel. Jobb minél előbb tisztítani. Drukkolok, nehéz lesz az elején, de megéri. Ha éhes vagy, ne egyél hanem igyál. És minden kajálás előtt is fél liter víz, had teljen a gyomor. Ha lemész 95 alá akkor belépek a pártba! Futást azért nem elhanyagolni, októberben félmaraton!

drAti78 2015.06.23. 21:54:59

@Rehlaci: a nénikédet félmaraton! :) lehet elkezdem korábban, majd meglátjuk. Amíg tart a kúra nem futhatok. Csak séta esetleg úszás vagy bicikli. REH!

Rehlaci · Http://Futoikrek.blog.hu 2015.06.23. 21:59:25

Megírtad és megígérted a félmaratont! És ez nem egy szaros balra kanyarodni tilos tábla :) Ezt Dórika öröméért meg kell csinálni. Ha tudsz akkor biciklizz. Az zsírégetésnek tökéletes. Egyedül a piacnál vigyázz, mert kiraktak valami láncot.

Nilrem 2015.07.09. 11:14:42

Ha Laci belép a pártba novemberig akkor a koncertjegyét állom Hétköznapira :)
Cél 99 és nem 95 ne szigoríts! :)
süti beállítások módosítása